Az igazságosság természete

David Clayton

Az embernek igazságosságra van szüksége

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy szentség nélkül soha nem nyerhetünk örök életet és nem láthatjuk Istent. (A Bibliában a szentség és az igazságosság váltófogalmak.) Pál a következőket írja:

„Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkűl senki sem látja meg az Urat.” (Zsid 12:14)

Minden keresztény tudja, hogy Isten igaz, szent; lénye a bűn tökéletes ellentéte. Még ha a Biblia nem is tanítaná, ösztönösen érezzük, hogy igaznak kell lennünk annak érdekében, hogy megláthassuk Őt. Az emberek a kezdetektől keresték a megigazulás útját, amely alkalmassá teszi fajunkat az örök életre és az Istennel való közösségre.

Az első hiábavaló kísérlet Ádám és Éva tette volt: amikor felismerték, hogy a bűn következtében képtelenek Isten előtt megállni, a Biblia szerint fügefalevelekből készítettek maguknak öltözéket. Vagyis saját erőből próbálták magukat ismét alkalmassá tenni az Istennel való közösségre. Amikor Ő megjelent, természetesen észrevették, hogy mindez nem elegendő, ezért el akartak rejtőzni előle.

A szentségre jutás sajátos útjai

Az emberek számtalan úton-módon próbáltak igazzá válni. A középkorban pl. élt egy katolikus szerzetes, Oszlopos Simeon. Úgy akart megigazulni, hogy felmászott egy oszlopra és 37 évig állt rajta. Először egy három méter magas, aztán hat, majd tizenegy, végül pedig egy húsz méteres oszlop tetejére mászott fel, hogy megmeneküljön a tömeg elől, amely naponta összegyűlt körülötte. Fent maradt napsütésben, esőben, hóban; kosárban nyújtottak fel neki élelmet. A következőket jegyezték fel róla:

„Oszlopos Simeon harminchét évet töltött egy oszlop tetején állva. Csak annyit evett, amennyi feltétlenül szükséges volt, és mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen ülnie vagy feküdnie. Egy, az oszlophoz rögzített cölöphöz kötözte magát, hogy függőleges helyzetben tudjon aludni. Ha pihenni akart, néha a korlátra támaszkodott, amely viharok és erős szél esetén megóvta a zuhanástól. Nem volt felette sem tető, sem falak, csak a korlát – mindössze egy bőrruha, hosszú haj és szakáll védte az elemektől...
Éjszakánként imádkozott, s eközben gyakran és mélyen meghajolt – ez volt egyetlen fizikai tevékenysége. Egy szemtanú az 1244. meghajlásnál hagyta abba a számlálást. Nagyon keveset aludt, többnyire hajnal előtt, reggel pedig már készen állt, hogy köszöntse az embereket, akik odatódultak látni őt...”

Simeon azt hitte, minél nagyobb szenvedéseket okoz magának, annál igazabbá válik, Isten annál inkább elfogadja őt. A kötelet olyan szorosan kötötte a derekára, hogy mélyen a húsába vágódott, így teste rothadásnak indult. A lábán támadt fekélyeket férgek lepték el. Egy éven keresztül, amíg egy lábon állt, a sebekből kihulló férgeket ismét visszarakta, mondván: „Egyétek, amit Isten adott!” (John B. Wilder: Róma másik arca, 60.o.)

Ezt a különös, eltévelyedett embert „szentté” avatták, és neve mindmáig Oszlopos Szent Simeonként ismeretes. De mire is törekedett, miközben ilyen borzalmas módon kínozta magát? Lelke megtisztulására és igazságosságra vágyott, hogy kedves lehessen Isten előtt. S mit ért el? Semmit! Valójában csöppet sem lett igazabb!

A Föld valamennyi vallása törekszik a megigazulás útját meglelni, hogy Isten jóindulatát és az örök életet biztosítsa az ember számára. Egyes vallások hívei szöges ágyon fekszenek. Szétroncsolják testüket, hogy lelkük megtisztuljon, mi pedig csak csodálkozunk: hogyan lehet egyeseket ennyire félrevezetni? De van-e valójában különbség ezen út és az úgynevezett keresztények módszerei között? Sokak számára még az elfogyasztott ételek is szerepet játszanak a megigazulásban. Mértéktartóan öltözködnek, egészségesen étkeznek, szigorúan betartják gyülekezetük vagy egyházuk előírásait, hogy ezáltal megigazuljanak és kivívják Isten tetszését, aki így megáldhatja őket. Noha ezeknek a dolgoknak megvan a maga helye és szerepe, mégis mennyiben különbözünk a pogányoktól, ha azért gyakoroljuk ezeket, hogy ezáltal elnyerjük az üdvösséget? A tettek ugyan mások, az elv azonban ugyanaz.

A farizeusok igazsága nem elegendő

A Biblia legkeményebb kijelentései gyakran Jézus szájából származnak, közülük néhányat Máté evangéliuma 5. fejezetében olvashatunk:

„Mert mondom néktek, hogyha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképpen sem mehettek be a mennyeknek országába.” (Mt 5:20)

Emlékezzünk csak a farizeusok életére! Tizedet adtak mentából, kaporból és köményből, böjtöltek hetente kétszer, állandóan imádkoztak és alamizsnát osztottak a szegényeknek. Ha – külsőleg legalábbis – igaz életű embert keresünk, akkor a farizeus a legjobb példa. Jézus azonban ezt mondja: „Ez nem elég! Ha igazságod nem több ennél, soha nem juthatsz a mennybe!” Valószínűleg e szavak hallatára sokan ezt gondolták: „Kemény beszéd ez, de mit tegyünk? Biztosan azt akarja, hogy még jobban igyekezzünk!”

Ám Jézus tovább magyarázza kijelentését: nemcsak az gyilkos, aki elveszi a másik életét, hanem az is, aki gyűlöli a testvérét. Egy férfi nem attól parázna, ha ágyba bújik más feleségével, hanem már akkor is, ha ezt a gondolatot, vágyat dédelgeti magában. Számtalan egyházban vagy gyülekezetben vannak férfiak, akiket ilyen gondolatok foglalkoztatnak, és rádöbbennek, hogy így nem alkalmasak a mennyek országára. De remélik, hogy egy napon – több erőfeszítéssel, értelmük pallérozása és alaposabb fegyelmezése révén – képessé válnak majd gondolataik felett uralkodni, s ezáltal mennybe juthatnak.

De nézzük meg, mit mondott még Jézus! Az előbb idézett fejezet végén még jobban megnehezíti a dolgunkat:

„Legyetek azért tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Mt 5:48)

Mit tesz az ember, ha egy ilyen felszólítást olvas? Néhányan feladják. De az átlagos gyülekezeti tag ezt mondja: „Még több erőfeszítést kell tennem. Még ha olyan tökéletessé kell is válnom, mint Isten, akkor is MEGPRÓBÁLOM.”

Volt idő, amikor én is ebbe a „csapdába” estem. Megpróbáltam újra és újra. Miért? A Lélek esőjére vágytam. Meg akartam szerezni Isten jóakaratát, hogy olyan áldott életem legyen, mint Énóknak volt, s ezért folyton próbálkoztam, hogy egyre tökélesebb életet éljek. De minden igyekezetem ellenére sem jutottam többre a puszta reménynél, hogy egy napon talán majd sikerül. Mindig „reméltem”, hogy Isten „talán” egyszer „valami különlegeset” tesz majd. De mégsem jutottam közelebb célomhoz, akármennyire is igyekeztem.

Miért keressük rossz helyen a megoldást?

Tény, hogy sokan tiszteletreméltók és őszinték azok közül, akik effajta kétségbeesett úton-módon kísérlik meg önmagukat megjobbítani és Istent jóindulatra bírni. Őszintén teszik, amiről azt hiszik, hogy Isten elvárja tőlük. A probléma gyakran nem abban rejlik, hogy örömüket lelnék az önsanyargatásban, hanem sokkal inkább abban, hogy nincs helyes ismeretük az igazságosság valódi természetéről, s azt sem tudják, hogyan lehet szert tenni rá. Azonban életbe vágó, hogy helyesen értsük e dolgokat, különben hiába vállalkozunk a legnagyobb erőfeszítésekre is, ha a végén rá kell jönnünk: minden hiábavaló volt.

Az igazságosság kétféle megközelítése

A téma tisztázása érdekében először a következő kérdésre kell választ találnunk: Mi az igazságosság? Hogyan lehet e fogalmat meghatározni? Az egyik közkedvelt definíció szerint: „Az igazságosság nem más, mint jót cselekedni.” Természetesen sok keresztény egyetért ezzel, hiszen ezt olvassuk a Bibliában:

„Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.” (1Jn 3:4)

Látszólag egyszerű a logika: Ha a bűn a törvény megszegése, akkor az igazságosság nyilvánvalóan a bűn ellentéte, a törvénynek való engedelmesség.

Felszínesen szemlélve úgy tűnhet, ez egy jó következtetés. Tény azonban, hogy – kissé más formában ugyan –, de ez az alapja minden NEM KERESZTÉNY VALLÁSnak, még ha a betartandó törvények eltérőek is. Szomorú valóság, hogy a keresztények akkora tévedésben élnek és annyira nem ismerik az evangélium elveit, hogy a megváltás keresése során ugyanazt a filozófiát követik, mint a pogányok. Ezen elgondolás alapeszméje, hogy megszolgálhatjuk megváltásunkat azáltal, hogy bizonyos dolgokat megteszünk, másokat pedig nem teszünk – vagyis engedelmeskedünk.

Megigazulás a törvény által

Természetesen, ha tetteinket aszerint kell osztályozni, mi a bűn és mi az igazság, akkor a törvény a mérték, hiszen Isten törvénye által nyilatkoztatja ki nekünk, mi a jó és mi a rossz. De nézzük meg, mit mond a Biblia erről:

„Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él. A törvény pedig nincs hitből, hanem a mely ember cselekszi azokat, élni fog azok által.” (Gal 3:11-12)

Mit is jelent ez? Hogyan él az igaz? E vers szerint az igaz ember hitből él, a törvény azonban nem hitből van. Tehát egyértelmű, hogy az igaz nem élhet a törvény által. Ha az igazságosság elérésének útját a törvény iránti engedelmességben keressük, biztosan nem érünk célt. Pál ezt írja:

„A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.” (Gal 3:21)

Ez a vers bizonyítja, hogy ha lehetséges lett volna, Isten a törvény által bocsátotta volna rendelkezésünkre az igazságosságot. Ez azonban lehetetlen, így tehát az is világos, hogy hiába várjuk a törvénytől, hogy szentté tegyen. Sok keresztény azonban a törvény fényében szemléli vallásos tapasztalatát és Istenhez fűződő viszonyát. Ha sikerült többé-kevésbé engedelmeskedniük a törvény kívánalmainak, akkor úgy hiszik, élvezik Isten tetszését; ha azonban engedetlenek voltak, azt érzik, eltávolodtak az Úrtól, és először engedelmesség által vissza kell kerülniük az Ő közelébe, mielőtt elfogadhatná őket. Ez a gondolkodásmód azonban nem lehet célravezető, mert a törvény cselekedetei által senki sem igazulhat meg. A törvény iránti engedelmesség által nem válhatunk igazzá, hiába jelenti az igazságosság a „jó cselekvését”.

Megigazulás törvény nélkül

Ezt a tényt Pál apostol tovább mélyíti:

„Most pedig törvény nélkűl jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;” (Róm 3:21)

Figyeljük meg, Isten igazságosságáról beszél, ugyanakkor ez az igazságosság TÖRVÉNY NÉLKÜL jelent meg. Milyen különös! Az apostol szerint Isten igazsága elnyerésének semmi köze a törvényhez. Hogyan lehetséges ez? Nos, az ige szerint itt Isten igazságosságáról van szó. Ha azonban ez „a törvény nélkül” van, akkor nem lehet a törvénnyel szembeni engedelmesség révén, vagy a törvényhez való bármilyen viszony alapján szert tenni rá. Nem függhet a mi jó vagy rossz cselekedeteinktől. Ugyanezt a gondolatot folytatja később:

„Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség.” (Róm 3:22)

Az igazságosság két formáját hasonlítja össze: van a törvényből való igazság, és van Isten igazsága, amely független a törvénytől. Rendkívül fontos tehát, hogy felismerjük: létezik olyan szentség, amelynek semmi köze a mi törvény iránti engedelmességünkhöz. A Biblia ezt Isten igazságának nevezi. A törvényből való igazság így szól: Aki cselekszi a törvényt, él általa (Gal 3:21). De hogyan szól Isten igazsága? Mindazokhoz és mindazoknak szól, akik egyszerűen HISZNEK! Figyeljük meg, a törvény CSELEKEDETEKET követel. Isten pedig HITET vár.

Ez az igazság Ábrahám életéből egyértelműen kiviláglik:

„Mert mit mond az Írás? 'Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságúl.'” (Róm 4:3)

Csodálatos! Mint mindenki, Ábrahám is megigazulásra vágyott. A Szentírás szerint Ábrahám hitt Istennek. Mit tett? Történt valami az elméjében, az Istennel való kapcsolatában, amit Isten abban a pillanatban igazságul tulajdonított neki. Azonnal megkapta mindazt, ami után az emberek oly fáradtságos utakon törekszenek; megkapta csak azért, mert hitt.

Pál apostol kitűnően értette a megigazulás útját, és személyes bizonyságtételét így fogalmazta meg:

„Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem, És találtassam Ő benne, mint a kinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” (Fil 3:6-9)

Felsorolja minden egykori tettét, a törvény gondos és szigorú megtartását, családfáját, mely alapján Izrael törvényének legkiválóbb követői közé soroltatott. Népének tagjai a zsidóság szentjei közé számlálhatták volna. Mindezt a „törvényből való igazságnak” tekinti. Azt állítja azonban, hogy mindezt kárnak és szemétnek ítéli, hogy megnyerje „Isten igazságát” – végül bemutatja, hogy ez az igazság milyen úton, ti. kizárólag „hit által” nyerhető el. A lényeg tehát, hogy létezik olyan igazságosság, amely független a törvény megtartásától, és ez az egyetlen olyan igazság, amire érdemes szert tennünk.

Gondoljunk csak bele! Mivel Isten tökéletes és teljességgel igaz, csak egyfajta igazságot fogadhat el, mégpedig a tökéletes igazságosságot. Ha ennél kevesebbel is beérné, akkor megalkuvó lenne; de mivel Isten tökéletes, nem ismer kompromisszumot. Mivel Isten tökéletes igazságosságot követel, egyértelmű, hogy csakis Ő képes azt létrehozni. Ebből azonban levonhatjuk azt a félelmetes tanulságot, hogy mindazok, akik saját cselekedeteik révén szeretnének megigazulni, lényegében saját erejükből próbálnak Istenhez hasonlóvá lenni! Milyen őrült és elhibázott törekvés! Mekkora őrültség, hogy egy nyomorult bűnös saját erőfeszítései révén próbálja a mindenható Isten életét magából kicsiholni! Azonban nagyon sok keresztény ebbe a hibába esett.

A téves út veszélyei

Aki igazságra vágyik, kizárólag Istentől nyerheti el, hiszen csakis isteni ajándékként kaphatjuk meg. Aki más úton akarja megszerezni, hasztalan keres és fáradozik. Pontosan ezt tette a zsidó nép is. Ezt olvassuk róluk:

„Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, a kik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitből való igazságot; Izrael ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére. Miért? Azért, mert nem hitből keresték, hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe.” (Róm 9:30-32)

Ha jól belegondolunk, ez sírnivaló! Ki tartotta be leginkább a törvényt, ha nem Izrael? Pál azt írja, hogy „az igazság törvényét követték”. Éjjel-nappal azt kutatták, mégsem igazultak meg!

És itt jönnek a pogányok. Törekedtek a megigazulásra? Egyáltalán nem, de mit tettek, amikor meghallották az evangéliumot? Hittek és abban a pillanatban megkapták azt, ami után a zsidók minden erejükkel törekedtek, mégsem érték el soha. A hit, és csakis a hit nyerheti el a megigazulás áldását.

Be kell látnunk, fabatkát sem ér minden jó szándékunk, ha rossz utakon keressük a megigazulást. A zsidók példája erre figyelmeztet minket.

A törvény szemben áll Isten igazságosságával?

Mit mondunk tehát? A törvény valóban szemben áll Isten igazságával? Isten igazsága törvényellenes? Miért fontos akkor a törvény, ha mégsem igazulhatunk meg általa? Miért szükséges, ha soha nem képes engem igazzá tenni?

A parancsolatok Isten jellemét írják le

Gyakran hallottuk, hogy a tízparancsolat Isten jellemének megszövegezett változata, vagy helyesebben szólva, az Ő jellemének kifejeződése. Más szavakkal a tízparancsolat bemutatja, milyen Isten, illetve kifejezi az emberre vonatkozó akaratát. Ha azt fejezi ki, hogy Isten mit szeretne tőlünk és velünk kapcsolatban, akkor nyilvánvalóan elárulja azt is, mi lakik a szívében. A jogalkotó csak olyan törvényeket hoz, amelyeket igazságosnak és jónak tart. Magától értetődő tény tehát, hogy a törvény nem állhat szemben Isten igazságosságával, mert ha valóban Isten jellemének megszövegezett változata, akkor tényleg a tökéletes igazságosságot írja le. Ezért mondja Pál:

„Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.” (Róm 7:12)

A parancsolatok azonban önmagukban nem azonosak az igazsággal. Nem képesek igazzá tenni senkit, csupán leírják, milyen az igazságosság. Az igazság nem akkor jött létre, amikor Isten leszállt a Sinai-hegyre és átadta Mózesnek a két kőtáblát. Amit Mózes megkapott, az csak leírása egy öröktől létező valóságnak. Isten a parancsolatok révén fogalmazta meg és öntötte szavakba saját jellemét.

Isaac Newton híres tudós volt. Egy történet szerint éppen egy almafa alatt ült, amikor a fejére esett egy alma. Miközben fölemelte és szemügyre vette a gyümölcsöt, különös kérdés merült fel benne: „Miért esett az alma le-, és nem fölfelé?” Gondolhatod: „Micsoda buta kérdés, az alma mindig lefelé hullik!” De Newton tudós volt és köztudott, hogy a tudósok mindent megkérdőjeleznek. Ahogy ezen elgondolkodott, rájött, hogy ez a folyamat mindig így játszódik le. Utánajárt a kérdésnek, miért mozognak így a tárgyak, és felismerte, hogy a Föld olyan erővel rendelkezik, amely magához vonzza a testeket. Rájött arra is, hogy ebben a tekintetben nincs kivétel. Leírta tehát a felfedezését és megmagyarázta, hogyan működik ez az erő, megfigyelését pedig elnevezte „gravitációs törvénynek”. Ma ezt már a világon minden iskolában tanítják.

A leírás nem azonos a valósággal

Tegyünk fel egy kérdést: Newtonnak a gravitációra vonatkozó leírása maga a gravitációs erő? Természetesen nem! Csupán egy szavakba foglalt leírás. Ha szeretnénk megtapasztalni ezt az erőt, akkor túl kell lépnünk a leíráson. A leírás bemutatja a nehézségi erőt, annak működését, de nincs benne maga az erő.

Ha megértjük e példát, megértjük a tízparancsolat értelmét is: csupán az igazságosság leírását tartalmazza. Megtaláljuk benne magát az igazságosságot? Nem! Ha valaki szeretne megigazulni, túl kell lépnie a leíráson. Hová mégy, ha almát szeretnél enni? Felütsz egy könyvet, hogy megkeresd a gyümölcs leírását, vagy kimégy a kertbe, az almafához? A forráshoz kell mennünk, oda, ahol igazi almák nőnek! Az olvasás nem csillapítja az éhséget.

Nos, ez a tévedés a legtöbb keresztény életében keserű valóság. A törvényhez fordulnak, amely az igazságnak puszta leírása, és megpróbálnak a törvény megtartása által igazzá válni. Ha azonban tényleges igazságra vágyunk, annak forrásához kell mennünk, amely a világegyetemnek csupán egyetlen pontján lelhető fel.

Egy másik példával is világítsuk meg ezt a helyzetet: Van egy fényképem a feleségemről. Ha megnézed, megállapíthatod a haja színét, látod, milyen frizurát hord, hogyan mosolyog. Pusztán a kép megfigyelése által sokféle egyéb információt is összegyűjthetsz róla, úgyhogy ez alapján akár nagy tömegben is felismerhetővé válik számodra. Tegyük fel, egyszer csak elkezdeném magammal hordozgatni, csókolgatni és ölelgetni a képet, még ágyba is bújnék vele az éjjel – vajon ez megelégíthetne? Természetesen nem, kivéve, ha bolond volnék. Ez a fénykép csupán egyfajta leírás, ami egy személyre emlékeztet. De nem gyöngéd és nem meleg, túl kicsi és lapos. Ha tényleges beteljesedésre vágyom, az igazit kell megtalálnom: a feleségemet.

Pontosan ez a helyzet az igazságossággal is; túl kell lépnünk a leíráson, amelyet a törvényben találunk, különben állandóan csak kudarcot vallunk.

Egyedül Isten igaz

Ezt az evangélium egyértelműsíti:

„És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.” (Mt 19:16-17)

Egyedül Isten jó. Ez egy vitathatatlan, abszolút tény, és nagyon fontos, hogy elhiggyük. Maga Jézus mondta. De mit is jelent konkrétan ez a kijelentés? Nos, ha bárhol a világegyetemben találunk egy olyan személyt, aki jó, arról azonnal tudhatjuk, hogy Isten él benne. Ha valakiben jóságot fedezünk fel, ott Isten életét is megtaláljuk. Ha ezt megértjük, akkor le kell szűrnünk a tanulságot, hogy az igazságosság keresésének eddigi módján is változtatnunk kell. Nem az a reménytelen kihívás áll már többé előttünk, hogy magunkból csiholjuk ki az igazságot. Mert hogyan teremthetnénk elő Isten életét saját személyünkből? Az igazi kihívás, hogy Isten életét befogadjuk, mert egyedül Ő jó!

Az igazságosság egy személy

Mindezekből láthatjuk, hogy az igazságosság lényegében egy személy, Isten maga. Természetesen az igazságosság egyben a „jó cselekvése” is, mert bármit tesz Isten, az mind helyes. De létrehozhatjuk MI Isten jellemét cselekedeteink révén? Erőfeszítéseink révén létrehozhatunk olyan igazságosságot, amely Istenéhez mérhető? Lehetetlen! Csak Isten képes Isten lenni! Áldott legyen az Ő szent neve!

De menjünk tovább! Nem tudjuk, Sátán meddig élt a mennyben bukása előtt: talán egy millió évet, talán még többet. Mindenesetre az idő legnagyobb részében jó volt. A Szentírás szerint minden útjában tökéletes volt, amíg egy napon hamisság nem találtatott benne (Ezék 28:15). Hogyan támadhatott benne hamisság? Csupán annyit tett, hogy függetlenítette magát Istentől. Abban a pillanatban, amikor ezt megtette, gonosz lett, mert megmásíthatatlan tény, hogy egyedül Isten jó. Mély igazság rejlik ebben az egyszerű tényben. Ha megértjük, akkor azt is belátjuk, mitől kell félnünk, és mit kell keresnünk; felismerjük, hogy az emberi erőfeszítés soha nem eredményezhet tökéletes igazságot.

Természettől fogva igaz

További fontos kérdések: Miért cselekszi Isten a jót? Miért törekszik szüntelen arra, hogy teremtményei számára a legjobbat tegye az egész világegyetemben? Talán valamiféle törvénynek engedelmeskedik? Valaki azt parancsolta neki, hogy így viselkedjék? Ostobaság azt gondolni, hogy Isten azért nem lop, mert törvénye kimondja: „Ne lopj!” Istennek nincs szüksége törvényre, hogy a jót tegye. Azért teszi a jót, mert Ő természete szerint jó. Ő egyszerűen jó, és mivel jó, nem tud rosszat tenni. A rossznak még a gondolata is tökéletesen ellentétes az Ő természetével. Ha tehát Isten jó és Ő bennünk él, mi ennek a következménye? Viselkedésünkben is a jó nyilvánul meg, mivel Isten maga éli bennünk az Ő jó életét!

Hogyan nyerhetjük el Isten életét?

A gyakorlatban is igaz ez az elképzelés? Tud egy másik lény olyan módon élni bennem, hogy természete viselkedésemen keresztül megnyilvánul? Képes Isten tökéletesen élni bennem úgy, hogy többé már szabályokra sincs szükségem a jó cselekvése érdekében? Pontosan erről beszél a Biblia, amikor azt olvassuk, hogy elnyerhetjük Isten igazságosságát, amely független a törvénytől. Amikor megkapjuk Isten természetét, megigazulunk. Erre az igazságosságra Isten életének elnyerésével tehetünk szert, nem a törvény által előírt parancsolatok és szabályok betartása által.

Új lélek

Nézzük, hogyan történik mindez! A Biblia világosan tanítja, hogy az ember testből és lélekből áll (ld. az Isteni lélek, emberi lélek c. tanulmányt). Noha esendő, bűnös testben élünk, mégsem ez az emberiség igazi problémája. A bűn-kérdés gondolkodásmódunkban, illetve lelkünkben gyökerezik:

„Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” (Róm 8:7)

Ha igazak akarunk lenni, akkor gondolkodásunknak kell megváltoznia. Istennek tehát módot kellett találnia arra, hogy a mi testi természetünk helyett saját természetét, az igazságosság lelkét adja nekünk. Belső lényünkben Isten egyesíti Lelkét a miénkkel és így szó szerint élete birtokosává tesz minket. Ezért nem használ semmit, ha megkíséreljük megtartani a parancsolatokat. A törvény megtartása révén senkinek sem változik meg a testi természete, és nem szerezheti meg ezen az úton Isten Lelkét, az Ő életét. A parancsolatok csupán a felszínt érintik, bizonyos fokig megváltoztathatják az ember szokásait, de nem a bensőjét, a lelkét.

Az ember egyetlen úton nyerhet igaz természetet: Az Isten ajándékába vetett hit révén újjászületik és elnyeri Isten igazságát a szent Lélek által, amely az Ő saját élete. Ez az a tapasztalat, amelyben a régi élet elvétetik és újat nyerhetünk.

Tehát lelkünknek, gondolkodásmódunknak kell megváltoznia, de nem úgy, hogy a régit toldozzuk-foldozzuk; teljesen újra van szükségünk. Isten egy ÚJ gondolkodásmódot ígért nekünk:

„És adok néktek új szívet és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet. És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolataimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.” (Ezék 36:26-27)

Másutt így olvassuk:

„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” (2Kor 5:17)

Isten terve tehát az, hogy egyesíti Lelkét a mi lelkünkkel. Tény, hogy először testies gondolkodásmóddal, a bűn szolgájaként születünk. De kinek az életét élem, ha Isten Lelke egyesül az enyémmel? Pál ezt mondja: „Aki az Úrral egyesül, egy lélek Ővele!” (1Kor 6:17) A törvénnyel szembeni engedelmességből fakadó igazság helyett maga Isten lesz az életem! Nincs szükségem többé a parancsolatokra, hogy kötelezzenek a jó cselekvésére, mert Isten az Krisztusban, aki szó szerint bennem él!

Az élet csak születés útján adható tovább

A Biblia szerint Isten úgy rendelte, hogy az életet csak egyetlen úton lehessen továbbadni. Isten hat nap alatt teremtette a világot és a hetediken megnyugodott. Mikor fejezte be e szerint a teremtés művét? Hatezer évvel ezelőtt. Nincs róla ismeretünk, hogy Isten azóta bármit is teremtett volna. Noha eredetileg csak két embert alkotott, ma hat milliárdan élünk a Földön. Hogyan keletkezett ez a rengeteg élet? Természetesen szaporodás és születés által. Ez egy fontos elv, amit meg kell értenünk!

Tehát egyetlen út van az élet továbbadására: a nemzés és a születés. Ezt az elvet Isten fektette le a kezdetekkor. Az életet egyik ember adja tovább a másiknak. Soha nem volt más mód a továbbadására. Az emberek kísérleteztek azzal, hogy lombikban új életet teremtsenek, megpróbálták a már meglévő életünket megjavítani, megújítani, fenntartani. De életet csak születés által adhatunk tovább. Isten egyetlen embert teremtett, és a bolygónkon létező valamennyi ember élete ennek az egyetlen életnek a kiterjesztése. Isten Ádám után nem formált több embert. Az emberiség tehát csupán kiterjesztése és milliárdnyi megsokszorozódása annak az egyetlen, eredeti életnek. Ezt olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiben is:

„És az egész emberi nemzetséget egy(vér)ből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait.” (Csel 17:26)

A természetet a születés határozza meg

Van még egy másik lényeges tény ezzel kapcsolatban, amit ugyancsak fontos megértenünk. Földünkön valamennyi élőlény fogantatásakor nyeri el természetét. Megváltoztathatjuk jellemünket, de megváltoztathatjuk-e természetünket? Ha egy lény kutyaként lát napvilágot, örökre kutya marad és kutyaként viselkedik. Ha ember születik, örökre ember marad. Mi történik, ha bűnösnek születünk? Bűnös voltunk ugyancsak része az emberi természetnek? A Biblia világosan tanítja ezt:

„Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.” (Róm 5:19)
„Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.” (Róm 5:12)

Az ige szerint tehát Ádám egyetlen tette az egész emberiségre kihatott és minden embert bűnössé tett. Ezért mondja Dávid egyik zsoltárában: „Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.” (Zsolt 51:7) Természetünk születésünk, sőt fogantatásunk pillanatától fogva bűnös. Ki felelős ezért? Egyedül és kizárólag Ádám! Mindannyian Ádámtól nyertük természetünket. Ő bűne után nemzette utódait, és kizárólag bűnnel szennyezett természetét adhatta tovább nekik – az Istentől elszakadt életét! Ha tehát kizárólag születés útján örökölhető a természet, akkor csakis egyetlen út létezik annak megváltoztatására: újjá kell születnünk! Tehát csakis születés (Ádám esetében teremtés) révén nyerhetjük el természetünket. Ha új természetre szorulunk, akkor egy újabb születésre is szükség van.

A természeti törvény ereje

Az egész világegyetemben a természeti törvény a leghatalmasabb erejű törvény. A természet törvényei alapvető elvek, melyeket Isten fektetett le kezdetben. E törvények az Isten alkotta tudomány állandó elvei szerint működnek, s a szellemi világra is kihatnak. Nézzünk meg egy példát:

A gravitáció törvénye következtében minden dolog lefelé esik. Képzeld el, ha megparancsolnám neked, hogy ne lefelé, hanem fölfelé ess! És ha nem engedelmeskedsz, akkor jól elvernélek. Mit szólnál? Valószínűleg ezt mondanád: „Már hozom is a nadrágszíjat!” Azonnal tudnád, hogy egyik verést kapnád a másik után, hiszen lehetetlen fölfelé esni. A természet ereje kényszerít lefelé esni, és nem tudsz ellene hatni. Egyetlen jogi törvény sem írhatja felül a természeti törvényt! Nincs olyan jogi törvény, amely megparancsolja neked, hogy felfelé ess, és ugyanakkor megváltoztatja a természeti törvényt, amely arra kényszerít, hogy kizárólag lefelé ess.

Van azonban egy másik természeti törvény, az aerodinamika törvénye, amelynek segítségével az emberek naponta képesek repülni a levegőben. Legyőzik a gravitáció törvényét, amennyiben egy másik természeti törvényre támaszkodnak. Ehhez képest az „Ess felfelé” parancs nem tudja hozzásegíteni az embert a repüléshez. Csupán kétségbeesésbe kergeti, hiszen soha nem lesz képes teljesíteni az elvárást. Láthatjuk tehát, hogy a természeti törvény mindig erősebb a jogi törvénynél.

Olvassunk el egy szakaszt a Bibliából, amely feltárja előttünk Isten tervét, hogyan lehet egy másik természeti törvény által a bűn törvényét legyőzni. Pál a Rómaiakhoz írott levél hetedik fejezetében arról a tapasztalatról beszél, amikor az ember még nincs Krisztusban, de már meg van róla győződve, hogy megigazulásra van szüksége:

„Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.” (Róm 7:21)

Azt találja, hogy a testében egy törvény uralkodik. De milyen törvényre gondol: jogi vagy természeti törvényre? Pál azt mondja, minden emberben, aki nincs Krisztusban, egy természeti törvény uralkodik. Ha ez a törvény természetem része, semmit nem tehetek ellene. Minden esetben a következőképpen működik: Valahányszor jót akarok tenni, végül mégis a rosszat teszem. Róm 8:2-ben az apostol ezt a „bűn és a halál törvényének” nevezi. De olvassuk tovább:

„Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint.” (Róm 7:22)

Milyen törvényben gyönyörködik? A tízparancsolatban. Felismeri, hogy az jó és szeretne neki engedelmeskedni. Vajon természeti vagy jogi törvényről van szó a tízparancsolat esetében? Az utóbbi. De ne feledjük, jogi törvény soha nem képes a természeti törvényt felülírni! Ezért nem tudja Pál megtartani a tízparancsolatot, amely elvárja a jó cselekvését, mert a benne uralkodó bűn törvénye erősebb. Leírja teljes tehetetlenségét az engedelmességet követelő tízparancsolat megtartása terén. Így folytatja:

„De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabúl ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.” (Róm 7:23)

A bűn természeti törvénye erősebb akaratánál. És ameddig a tízparancsolat megtartásáért küzd, mindannyiszor kudarcot vall. De a nyolcadik fejezetben feltárja a probléma megoldását. A második versben kimondja az örömhírt:

„Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” (Róm 8:2)

Milyen törvény a „lélek törvénye”, amely a Krisztus Jézusban van? Természeti vagy jogi törvényről van szó? Nem jogi szabályokon és utasításokon alapul, hanem olyasmi, ami természetes módon benne rejlik Krisztus Lelkében. Hát persze, természeti törvényről van szó! Az élet lelke Isten és Krisztus tulajdon élete, az ő természete pedig a jó cselekvése. A bennem rejlő bűn törvénye így szól: „Nem tudsz jót tenni és nem lehetsz igaz sem.” A Krisztus Lelkének törvénye ezt mondja: „Nem tehetsz semmi rosszat.” Ez egy magasabb rendű törvény, s ha természetemmé lesz, mert Krisztus Lelke egyesül az én lelkemmel, akkor megszabadít az engem korábban uraló törvénytől. Ezért így olvashatjuk tovább:

„Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván a bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben,” (Róm 8:3)

Bár a tízparancsolat egy makulátlan életet mutat be, és tökéletes mindabban, amit leír és megkövetel, ez a törvény csupán szavakból áll. De amikor a törvény nekem, bűnösnek azt parancsolja, hogy engedelmeskedjem, akkor egy tökéletes törvény állít követelményeket egy testi gondolkodású emberrel szemben, a jó cselekvése érdekében. Ez a törvény szempontjából rendben van, de nekem, szegény bűnösnek annál rosszabb! A törvény csak parancsokat és utasításokat képes adni, de ez rajtam nem segít. Segítségre, nem pedig parancsokra van szükségem! Ezért küldte el Isten az Ő Fiát – aki maga a tökéletes, élő igazságosság –, hogy saját életét egyesítse az enyémmel. Így tehát a testben élt életem Isten Fiának élete! Mostantól természetesen élem meg azt, amit a törvény megkövetel. A parancsolatok nem találnak bennem hibát többé, mert Krisztus bennem él, és Ő állandóan TÖKÉLETES harmóniában él a törvénnyel. Ez az Isten igazságosságának útja.

Most már láthatjuk, miért szabad csakis és kizárólag Krisztusra tekintenünk megigazulásunk érdekében, miért puszta időpazarlás mindenfajta egyéb próbálkozás. Csakis Krisztus igaz élete tehet minket igazzá! Csakis az Ő élete teszi lehetővé, hogy Istennek tetsző, parancsolataival összhangban álló életet folytassunk.