Krisztusi jogosultságunk

David Clayton

A hit általi megigazulás témájának tanulmányozása során mélyen az elmémbe vésődött egy gondolat: Isten népeként minden áldásra jogosultak vagyunk. Ez az igazság, és komolyan úgy gondolom, hogy minden áldás a miénk – mindenkié, aki valóban Isten gyermeke lett a Krisztusban való hit által. Miért vagyunk jogosultak ezekre az áldásokra? Azért, mert Krisztus személye a jogosultságunk!

Keresztény életemnek volt egy szakasza, amikor minden porcikámat megfeszítve igyekeztem elérni a megszentelődésnek azt a fokát, ahol méltó lehetek a szent lélek keresztségére. Azt tanultam ugyanis, hogy mielőtt egyáltalán remélhetném, hogy Isten megáldhat az ember számára elérhető legnagyobb áldással, el kell jutnom a szentség kimagasló szintjére. Mondanom sem kell, mennyire kiábrándító volt, hogy hiába próbáltam eljutni erre a szintre, valahogy sosem sikerült elég jónak lenni. (Ha már itt tartunk, nyert-e valaha is valaki ezen az úton áldásokat Istentől?) Mindenesetre, amikor megértettem, mit jelent valójában, hogy Krisztus a mi igazságunk, akkor azt is megértettem, hogy Őbenne már most méltó vagyok! Őbenne, én, most, MA, jogosult vagyok Isten minden megígért áldására – beleértve a szent lélek keresztségét is!

Úgy tűnik, a legtöbb adventista beéri azzal, hogy tantételek tanulmányozgatásával tölti az idejét és árnyalatnyi különbségeken vitatkozik. Mintha abban reménykednénk, hogy ha minden tantételünk pontosan a helyére kerül, akkor végre eljön Krisztus. Mintha a tökéletesség abban állna, hogy minden tanítást helyesen értünk, és képesek vagyunk a megfelelő szóhasználattal érvelni mellettük.

Amikor azonban az Újszövetséget vizsgáltam, arra a következtetésre jutottam, hogy a korai kereszténység nem így működött. A korai egyház egyszerűen Krisztusra tette a hangsúlyt. Nem Krisztusra mint egy tanra vagy egy dologra, amit tanulmányozni kell és amiről beszélni lehet, hanem Krisztusra mint élő, cselekvő, hatalommal bíró személyre, aki állandóan közöttük tartózkodott, természetfeletti megnyilvánulásokkal igazolva jelenlétét. Vallásuk erővel, élettel volt teljes, és nem pusztán szavakból, illetve gondosan megfogalmazott és rendszerezett dogmákból állt.

A megtérésnél több kell

Amikor felismertem, hogy Krisztusban jogosultak vagyunk a szent lélek keresztségére, vágy ébredt a szívemben: Szükségét éreztem, hogy valaki rám tegye a kezét – úgy, ahogy hajdan, az apostoli időkben a hívők ezt megtapasztalták –, ugyanis meggyőződésemmé vált, hogy ezáltal nagyobb erőt nyerhetnék az életemben a Krisztusról való tanúskodáshoz és a bűn feletti győzelemhez. Itt fel lehet talán tenni a kérdést: „Hát nem kaptad meg a szent lelket, amikor kereszténnyé lettél?” De igen, természetesen megkaptam. De ugyanígy részesült belőle Péter, Jakab és János is, a többi apostollal együtt. És ugyanígy megkapták mindazok az emberek, akik pünkösd előtt fogadták el Krisztust. Ez azonban nem ugyanaz volt, mint amit Jézus a pünkösd utáni időre ígért nekik. Pünkösdkor olyasvalami jött el – egy olyan Krisztussal való tapasztalat – amelyet korábban soha senki nem élt át ezen a Földön. Ezért mondta Jézus:

„Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de a ki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.” (Mt 11:11)

Az Ószövetségben van néhány kiemelkedő hős, akiknek csodálatos tapasztalatuk volt Istennel: Mózes, Énókh, Illés, Dániel stb. Az Úr hatalmasan használta ezeket az embereket, és általuk a Földünkön valaha is látott legnagyobb csodákat vitte véghez. Jézus mégis azt mondja, hogy a menny királyságában a „legkisebb” is nagyobb náluk.

Nyilvánvaló, hogy Jézus itt nem arról a dicsőséges királyságról beszélt, amely majd látható módon fog eljönni a jövőben, hiszen annak az országnak mindezek az ószövetségi hősök ugyanúgy részesei lesznek. Az a királyság, amire Krisztus utalt, azokból áll, akik egy olyan kiváltságos tapasztalatban részesülnek, ami még ezen hűséges ószövetségi hívők számára sem volt elérhető. Ez a kegyelem királysága, amit az Ő népének életében kell megalapítania, s ahova Ő maga jön el királyként, hogy bennük lakozzon.

„Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lk 17:20-21)

A mi jogosítványunk

Ez a csodálatos tapasztalat akkor vált elérhetővé, amikor Jézus pünkösd napján megdicsőült. Vegyük észre, hogy ez az esemény nem elsősorban Isten népének lelki állapotától függött: teljességgel Jézus munkája volt. Ami történt, az Krisztus megdicsőülésének eredménye volt. A mennyei menetrend elérkezett arra a pontra, amikor a szent lélek kiáradhatott. Ahogy Jézus születése is akkor történt, amikor betelt az „időnek teljessége”, ugyanúgy a szent lélek kiárasztása is a maga előre elrendelt idejében történt meg.

Vannak, akik úgy magyarázzák a pünkösdi eseményeket, hogy a hangsúlyt az apostolok készültségére helyezik, és arra, mennyi időt töltöttek a felházban, bűneiket megvallva és egymással megbékélve. Ennek a tényezőnek is van jelentősége, de a szent lélek kitöltésének nem ez volt a fő oka. A Biblia kijelenti, hogy Isten elsősorban azért adta ezt az ajándékot, mert Jézus megdicsőült. Egy olyan eseményről van tehát szó, ami a mennyben történt, és amelynek főszereplője Krisztus volt. Nem azon van tehát a hangsúly, ami a Földön, a felházban történt (noha ez is fontos), hanem azon, ami a mennyben történt. Ugyanezt az igazságot olvassuk a következő igeszakaszokban is:

„Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék. A ki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, a melyet veendők valának az ő benne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.” (Jn 7:37-39)
„Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.” (Csel 2:33)

Figyeljük meg, milyen eseményt nevez meg mindkét szakasz a szent lélek kitöltése feltételeként: Jn 7:37-39 azt hangsúlyozza, hogy Jézus megdicsőíttetése a fő tényező, míg Csel 2:33 kijelenti, hogy Jézusnak az Atya jobbja által való felmagasztalása a központi esemény. Az, hogy Jézus az Atya jobbjára emeltetett, egyszerűen azt jelenti a Biblia fogalomvilágában, hogy az Atya MINDEN hatalmat Jézusnak adott. Ahogyan tehát az Atya mindenütt jelenvaló az Ő lelke által, ugyanúgy – mostantól fogva – Jézus is képes mindenütt jelen lenni ugyanazon lélek által.

Jézus ezzel be lett iktatva méltóságába, mint Úr: Minden az Ő lábai alá vettetett, és minden hatalom Neki adatott mennyen és földön. Amint Jézus elnyerte ezt a képességet, Isten kitöltötte Őt (Jézust) az Ő népére, beteljesítve ezzel a Jóel 2. fejezetében olvasható ígéretet:

„És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.” (Jóel 2:28-29)

Ezek után maga Jézus lehetett jelen az Ő népében, erejének teljességében, mindenhol és minden időben egyszerre. Ez volt az a pillanat, amire Krisztus is várakozással tekintett előre, míg itt volt a Földön; és ekkor lett valósággá, hogy nagyobb áldássá lehetett népe számára, mint mikor testben volt itt. Most, bennük sokkal többet tehetett, mint mikor velük volt. Ezért ígérte meg nekik, hogy nagyobb dolgokat fognak tenni, mint Ő, mert – úgymond – „Én az én Atyámhoz megyek”. Erről beszélt tanítványainak, amikor kijelentette:

„De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.” (Jn 16:7)

Keresni a megtapasztalást

Néhány hónappal ezelőtt, mikor meggyőződésre jutottam e dolgok felől, elkezdtem keresni a módját, hogyan tapasztalhatnám meg a szent lélek keresztségét. Őszintén imádkoztam, de közben azt is láttam, hogy a Bibliában ez az ajándék sokszor úgy adatott meg, hogy egy lélekkel már teljes keresztény rátette kezeit egy másik keresztényre és imádkozott érte, hogy ő is elnyerje az ajándékot. Ezen gondolkodva jutottam arra a kínos megállapításra, hogy eddigi életem során még soha nem találkoztam olyasvalakivel, aki részesült volna a szent lélek keresztségében, és akihez bizalommal fordulhattam volna, hogy vesse rám kezeit. Azok a keresztények, akik ismerőseim közül azt állították magukról, hogy vettek szent lelket, olyan emberek voltak, akiknek magatartása rendetlenséget, zűrzavart, sőt, egyenesen sátáni befolyást tükrözött. Mindemellett, minél jobban tanulmányoztam a hit általi megigazulás témáját, és láttam, hogy ez az igazság milyen hatással volt azokra, akik a bibliai időkben elfogadták, annál világosabban láttam azt is, hogy a szent lélek Krisztus életének valósága a hívőben. Úgy láttam, hogy jelenlegi, silány keresztény tapasztalatunk nem ugyanaz, mint amit Isten népe akkor élvezett, amikor az egyház teljes volt hittel.

Mindeközben azonban mégis az a felismerés töltött el a legnagyobb csodálkozással, miszerint valójában semmi oka nincs, ma miért ne rendelkezhetnénk ugyanazzal a tapasztalattal, mint az apostolok hajdanán! Korábban mindig a jövőre tekintettem, hogy Isten valamikor, egy napon majd kitölti lelkét az Ő népére. De ez a nap soha nem jött el számomra, és egyetlen általam ismert adventista számára sem. Kezdtem megérteni, hogy a szent lélek keresztsége elnyerésének egyetlen akadálya van csupán: a hitetetlenség. Ez pedig azért lehetséges, mert soha nem fogtuk fel, hogy Krisztusban jogosultak és méltók vagyunk rá! Ezen a ponton azonban megrekedtem, és ötletem sem volt arra, hogyan léphetnék tovább az elméleti síkról a megtapasztalásra.

Egy rendkívüli prédikátor

Egy összejövetelen két testvér odajött hozzám, és beszélt nekem egy román HNA lelkészről, aki most az USA-ban él, állítólag már elnyerte a szent lélek keresztségét, és kész másokra is rátenni a kezét, hogy ők is megkapják ezt az áldást. Állításuk szerint ennek a férfinak működő szolgálata van, amit Isten a gyógyítás erőivel is megáldott. Megkérdezték, érdekel-e a téma. Természetesen, mint minden adventista, én is eredendően gyanakvó vagyok, ha ilyesmi kerül szóba. Tudom, mennyire sok a csalás most, az utolsó időkben, és tudom, milyen sok hamis próféta lépett színre akár csak az adventizmuson belül is. Ennek ellenére e két testvér megígérte, hogy küld nekem felvételeket az említett lelkésztől, én pedig megígértem, hogy megvizsgálom – noha ismétlem, először magam is kétkedő voltam a dologgal szemben.

Mégis, fel kell tennünk egy kérdést: A bennünket körülvevő rengeteg csalás és hazugság mellett semmi nem maradt, ami igaz lenne? Isten az egész területről lemondott és átadta Sátánnak? Nincs-e égető szükség arra, hogy Istennek ma is legyenek emberei, akik személyes tapasztalatból ismerik az Ő erejét?

Amikor megkaptam az említett felvételeket, alaposan megvizsgáltam tartalmukat, és arra a megállapításra jutottam, hogy ez az ember minden bizonnyal hiteles keresztény, és a szolgálatát Isten vezeti. Természetesen nem lehet biztos következtetéseket levonni pusztán abból, amit valaki mond; azonban tény, hogy a „pünkösdistákra” jellemző szélsőséges viselkedés hiányzott, és tanítását szilárdan a Bibliára alapozta. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindennel egyetértettem, de – végső soron – saját tanbéli meggyőződésemet sem tartom tévedhetetlennek. Istennek még mindnyájunkat formálnia kell, de ez nem zárja ki, hogy ne áldhatna meg gazdagon. Tény, hogy még az apostoli egyházban is előfordult, hogy maguk az apostolok vallottak téves nézeteket.

Néhány héttel azután, hogy megkaptam a felvételeket, Floridába vitt az utam egy összejövetelre, és úgy döntöttem, amennyiben lehetséges, megpróbálom felkeresni ezt a lelkészt. Fogalmam sem volt, Floridán belül hol tartózkodik, de azt gondoltam, ha nincs túl messze a szálláshelyünktől, akkor kölcsönautóval esetleg fel tudnám keresni. Személyesen akartam vele találkozni, hogy feltehessek neki néhány kérdést.

Gondviselésszerűen kiderült, hogy e lelkész gyülekezete alig 10 percre volt a szállásunktól! E-mailen keresztül elintéztem, hogy találkozhassak vele a hazatérésünk előtti napon, így a találkozó létre is jött a gyülekezeti épületük egyik termében. Megkérdeztem: „Hogyan viszonyulsz azokhoz a keresztényekhez, akik nem tagjai a HNA Egyház szervezetének?” Erre ezt felelte: „Nos, én még mindig HNA lelkész vagyok.” Elmondtam neki, hogy nem vagyok tagja a HNA felekezetnek, és megkérdeztem, hogyan viszonyul az olyanokhoz, mint én – akiket a felekezet „szakadároknak” tart. Erre azt válaszolta, hogy Istennek mindenhol van népe, és nem kötődik kizárólagosan egyik felekezethez sem. Válasza kielégítő volt számomra.

A következő kérdésem az volt, hogyan nyerte el a szent lélek keresztségét. Erre a következő, bámulatos történetet osztotta meg velem:

A prédikátor története

Néhány évvel ezelőtt, mikor még Romániában élt, kapott ajándékba 500 $-t (USA dollárt). Abban az időben romániai jövedelme körülbelül 25 $ volt havonta, úgyhogy ez az ajándék több, mint egy éves bérét fedezte. Annyira hálás volt ezért, hogy megfogadta Istennek: minden egyes dollárért cserébe egy lelket fog megnyerni Neki. Természetesen egy idő után rájött, hogy nagyon nehéz – ha ugyan nem lehetetlen – dolgot ígért. Felismerte ugyanis, hogy egyetlen ember megnyerésére sincs képessége, és rádöbbent, hogy ígéretét csak akkor tudná valóra váltani, ha betelne szent lélekkel. Ezen felismerés nyomán olyan vállalkozásba fogott, amit én is csak a „lenyűgöző” szóval jellemezhetek.

Elmondta, hogy ezután egy barátjával együtt elkezdett az erdőbe járni, hogy napi 8-12 órát imádkozzanak a szent lélekért. Ezt a gyakorlatot – barátjával együtt – körülbelül egy éven át folytatták, megszakítás nélkül! Egy évvel később volt néhány szokatlan tapasztalatuk, például egyik nap hallottak a fák között valami hatalmas szelet átsuhanni, noha minden nyugodt volt, és egyetlen levél sem rezdült. De még ekkor sem kapták meg a szent lélek keresztségét.

Majd egy évvel később, egy napon éppen a konyhában ült és a feleségével beszélgetett, amikor egyszer csak letaglózta őt a szent lélek ereje és jelenléte. Bement a hálószobába, lerogyott az ágya mellé, és elnyerte a szent lélek keresztségét. Bár nem ecsetelte ennek a tapasztalatnak minden egyes részletét, úgy írta le szavaival, mintha örömhullámok vonultak volna át rajta, és erőt érzett szétáradni a testében. Jelentőségteljes volt számomra megjegyzése: „Nem kezdtem el nyelveken szólni.”

Miután megosztotta velem tapasztalatát, azt mondtam neki, szeretném, ha rám tenné kezeit, és imádkozna értem, hogy én is elnyerjem a szent lélek keresztségét.

Kézrátétel

Miközben társaival közösen értem imádkozott, nem tudtam, egész pontosan minek is kellene történnie, mire számíthatok. Volt bennem egyfajta felfokozott várakozás, de nem tudtam, mi fog történni. Minden idegszálam megfeszült. Vártam, míg ők néhány percig imádkoztak, majd éreztem, amikor a lelkész rám helyezte kezeit.

Semmi sem történt. Legalábbis semmi, amit érzékeltem volna. Saját felfokozott várakozásomon kívül semmit sem éreztem. Ennek ellenére a lelkész bizonyos volt abban, hogy Isten megadta nekem az áldást, és azt mondta, az idő múlásával én is egyre nyilvánvalóbban fogom tapasztalni ennek valóságát. Nem tudtam, mit gondoljak a dologról.

Másnap reggel azonban, mikor imádkoztam, szokatlan felfokozottságot éreztem. Azt éreztem, hogy Isten jelenléte valóságos, és ez az érzés olyan erővel tört rám, hogy a testem is beleremegett. Mindez szokatlan volt, de azt gondoltam, ez valószínűleg az elmúlt nap sok izgalmából fakad, és nem tértem még magamhoz abból a felfokozott állapotból. Azonban a hetek múlása ellenére a kezdeti felfokozottság és Isten jelenlétének újszerű tudata imádság közben továbbra is fennállt. Isten jelenléte néha elemi erővel kerített hatalmába, és egy alkalommal például annyira szíven ütött közelségének tudata és az a tény, hogy Ő sokkal, de sokkal többet kész lenne nekünk adni, mint amennyit eddig elfogadtunk Tőle, hogy zokogva rogytam le, és percekig nem bírtam abbahagyni a sírást. Ez önmagában nem lenne olyan meglepő jelenség, én azonban kb. 12 éves korom óta nem sírtam így.

Tudom, hogy hamarosan – nagyon hamar – Isten lelkének hatalmas kiáradását fogjuk tapasztalni: Halottak támadnak fel, betegek gyógyulnak meg, ördögök űzetnek ki. És mindez nagy méretekben, az egész világon. De addig is, Isten ugyanúgy kész megkeresztelni szent lelkével mindenkit, aki hisz! Isten nem változott, Ő hűséges Isten. Kész mindnyájunknak sokkal többet adni, mint amit eddig valaha is elnyertünk. Ezt kaptam, amikor azon a bizonyos napon kézrátételben részesültem. Tudom, hogy most még nem tartok ott, ahol egyszer majd leszek, de valamit már most is teljes biztonsággal állíthatok: Sokkal nagyobb bátorsággal és felszabadultsággal hirdetem Isten igéjét, és imádkozom a betegekért. Szinte fizikailag érzem, hogy Isten ígéretei igazak, és ez az érzés gyakran annyira hatalmába kerít, hogy már szinte fáj. Amikor belegondolok abba, milyen sokat kaptunk, és hogy ennek ellenére milyen kevéssé hittünk, akkor úgy érzem, mintha belülről valami szét akarna feszíteni. Sokszor, ha beteg ember közelébe kerülök, reszketni kezdek, és nagyon erős vágyat érzek arra, bárcsak tulajdon életemet adhatnám neki. Olykor igehirdetés közben olyan erősen tör rám egy-egy meggyőződés vagy gondolat, hogy alig tudom visszafogni magam, hogy ki ne törjön belőlem.

Szokatlan viselkedés

Mindez számomra nagyon szokatlan, de pusztán csak azért, mert én magam soha nem voltam ilyen. Persze, ez várható is, ha számításba vesszük, hogy amikor Isten lelke nagyobb mértékben van bennünk, akkor lehetetlen, hogy ne tapasztaljunk változásokat hozzáállásunkban, hitünkben, vagy akár a környezetünkből származó ingerekre adott válaszainkban is.

Azért osztottam meg ezt a történetet, mert biztos vagyok benne, hogy lesznek visszhangjai. A pletyka azonnal felüti a fejét, de egyébként sem szándékozom titokban tartani a történteket. Csak azt szeretném, ha a saját számból hallhatná mindenki, mi történt, és ne hallomásból ítéljen. Valójában abban reménykedem, hogy Isten népének minden tagja bátorságot fog nyerni, hogy imádkozzon ezért az ajándékért, MOST és MA. Kívánnám, hogy ne féljünk többé a kézrátétel bibliai gyakorlatától, hanem merjük azt alkalmazni megkeresztelt hívőkön, hogy ők is elnyerjék a szent lelket!

Egy dolog biztos: akik eddig kárhoztatták tanításunkat, azok – ha következetesek akarnak maradni – azokat az áldásokat is kárhoztatni fogják, amelyeket ezen az úton elnyerünk. Jézus esetében is igaz volt, hogy bármi természetfeletti történt a szolgálatában, egyesek azonnal készek voltak azt az ördög munkájának bélyegezni. Még a halottak feltámasztása sem győzte meg azokat, akik eleve elítélték Őt, csak mert nem úgy lépett fel, és nem úgy tanított, ahogy azt ők előírták. Sajnos az emberi természet nem változik; ma is ugyanaz a helyzet, mint Jézus idejében.

De ahogy Jézus is megmondta: „Igazoltatik a bölcseség minden ő fiaitól.” Döbbenetes az az ellentmondás, amivel az adventisták egyrészt azt hangsúlyozzák, hogy leginkább a szent lélek keresztségére lenne szükségünk, ugyanakkor készek kárhoztatni bármilyen természetfeletti megnyilvánulást, ha az nem egyezik korlátolt képletükkel, miszerint a léleknek így-és-így kell eljönnie. Bámulatos, hogy annak ellenére, hogy az előírt képlet nem hozta el számunkra a szent lélek keresztségét a fennállásunk óta eltelt 165 évben, mégis, továbbra is ragaszkodunk ahhoz a gondolathoz, hogy Istennek az általunk előírt módon kell cselekednie. Az Úr segítsen minket, hogy észhez térjünk, és ne akarjuk Őt bezárni egy dobozba!

Jézusnak újra meg kell nyilvánulnia ezen a Földön teljes dicsőségében. Ennek a tapasztalatnak a kulcsa nem valami új és forradalmi tantételben rejlik, ezt Isten már nekünk adta, amikor feltárta előttünk a királyság evangéliumát. A kulcs: egyszerűen elhinni azt, amit Isten szava mond, mindenféle emberi torzítás és ferdítés nélkül.

Záró megjegyzés

Az említett adventista lelkész jelenleg a helyi konferencia fenyítéke alatt áll, mivel a szent lélekkel kapcsolatos hite és tanítása nincs összhangban az egyház elképzeléseivel. Bár azt gondolom, még nem érti az Istenről szóló igazságot, mégis, az általam meghallgatott felvételeken úgy utalt a szent lélekre, mint valami „lényegre” – noha vallomása szerint angol tudása hiányos.

Nem meglepő számomra, hogy szembekerült az egyházi hierarchiával, és azt gondolom, hamarosan elveszítheti lelkészi állását, sőt, talán ki is fogják zárni. A konferencia megtiltotta, hogy az Egyesült Államokban a saját gyülekezetén kívül máshol prédikáljon, és e tiltást szolgálatának tagjaira is kiterjesztették. Mindnyájan tudjuk, hogy mennek ezek a dolgok: ki lehet találni, mi lesz a következő lépés.