Jézus nevének ereje

David Clayton

Számunkra egy név általában azt a hangsort jelenti, amit akkor mondunk ki, ha egy bizonyos személyre hivatkozunk, vagy megszólítjuk őt. Legtöbbször nem társítunk semmilyen különleges jelentést e fogalomhoz. Különösen igaz ez modern világunk nyugati felén, ahol a neveket gyakran inkább a hangzásuk, nem pedig jelentésük miatt választják. Azonban a nevek mindig is jóval többet jelentettek egy puszta hangsornál, sőt, valójában a kiejtéskor hallható hangoknak elenyésző a jelentőségük a név tényleges jelentéséhez képest.

A név jelentősége

A régi korok népeinél a nevek mindig egy konkrét üzenetet vagy reménységet fejeztek ki. Sok helyen ma is így van, a bibliai időkben pedig egyértelműen ezen volt a hangsúly. A neveket szándékosan úgy adták, hogy valamilyen információt közöljenek, és jelentőségük messze túlmutatott azon a kimondott hangsoron, amivel valakit megszólítottak. Valójában egy adott ember neve több, különböző értelemmel is bírt.

Először is a név magában hordozta az adott személy tekintélyét. Ha valaki például ezt mondta: „Menj, és kérd ezt meg ezt az én nevemben!” – ezzel valójában azt akarta kifejezni, hogy nevének használata, a nevében való kérés feljogosítja a kérőt, hogy megkapja, amit kér, mivel az a személy, akinek a nevében kér, rendelkezhet a kért dolog felett.

Másodszor a név az adott személy jellemét is kifejezte. Amikor valakinek jó (hír)neve van, ez azt jelenti, hogy pozitív gondolatokat társítunk személyéhez. Előfordulhat, hogy valakinek nem is tudjuk a pontos nevét (a hangsort), de amikor hivatkozunk rá (pl. „az az ember, aki a domb tetején lakik”), kedvező dolgok jutnak róla eszünkbe.

Jézus neve

A Biblia számtalanszor buzdítja a keresztényeket Jézus nevének használatára. Újra és újra belebotlunk a tanácsba – sőt, parancsba! –, hogy használjuk Jézus nevét. A keresztényeknek ez szinte kötelessége. Ha azonban nem értjük, mit is jelent az Ő nevét használni, akkor említése végül puszta formasággá silányulhat, ami semmivel sem hatékonyabb, mint a pogány szertartások varázsigéi és mantrái.

Amikor Krisztus és az apostolok szavait olvassuk, világossá válik, hogy Isten ereje – ami a keresztények rendelkezésére áll – Jézus nevének használatához kötődik. Az Újszövetség írói rendkívüli hangsúlyt helyeznek erre, és tulajdonképpen ez az egyik olyan dolog a kereszténységben, ami leginkább felbőszíti a többi vallást: hogy ti. a kereszténység Krisztus nevét tartja az egyedüli útnak. Péter nagyon kizárólagos és megalkuvást nem ismerő kijelentést tett a zsidó nagytanács előtt:

„És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” (Csel 4:12)

Világunkban, ahol divatossá vált a gonoszt jónak, a jót pedig gonosznak nevezni, ahol a vallás már szinte teljesen a világi kormányzat jobbkezévé fajult, ahol az erkölcsi normákat a pszichológia határozza meg, nem népszerű kizárólagosnak lenni, és sokan felbőszülnek, ha valaki azt merészeli állítani, hogy Jézus neve az egyetlen út Istenhez. Márpedig, aki a Bibliának hisz és megérti a Krisztusban felkínált üdvösséget, annak ezt az igazságot el kell fogadnia, s ezt kell tanítania: Ő az egyetlen út, neve az egyetlen tekintély, ami által üdvösséget nyerhetünk.

„Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;” (Jn 1:12)
„Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatját veszi az ő neve által mindenki, a ki hiszen ő benne.” (Csel 10:43)

Vegyük észre, hogy az Ő neve (tekintélye) által vehetik a Benne hívők bűneiknek bocsánatát, és az Ő nevében (tekintélyében) hívők kapnak hatalmat, hogy Isten fiaivá legyenek. Más szóval, Jézus tekintélyét elfogadva jogosultságot nyerünk, hogy Isten fiaivá legyünk, és ugyanezen az alapon nyerjük el bűneink bocsánatát, hogy leomoljon a közöttünk és Isten között álló fal. Ezek szerint kulcsfontosságú megértenünk, kicsoda Jézus, és mit tett megváltásunkért. Ha csak körülbelül és bizonytalanul tudjuk e dolgokat, akkor hogyan is foghatnánk fel Jézus tekintélyét és hatalmát? Hogyan is használhatnánk az Ő nevét bizonyossággal és hittel, hacsak nem vagyunk teljesen tudatában jelentőségének?!

Tehát Jézus nevében nyerünk bűnbocsánatot és válunk Isten fiaivá. Sőt, az Isten királyságába való belépésünk is Jézus neve által lehetséges. Ezért olvashatjuk a Bibliában (az Újszövetségben négy helyen), hogy amikor Krisztus tanítványai kereszteltek, mindig azt a hatalmat és tekintélyt hordozó nevet használták, amivel kapcsolatban parancsot kaptak, hogy mindent e névben cselekedjenek – s ez Jézus Krisztus neve. (Csel 2:38; 8:16; 10:48; 19:5)

Yashua vagy Yehashua?

Néhány jó szándékú testvérünk szerint életbevágóan fontos Jézus nevének pontos, eredeti, héber kiejtésű hangsorát használnunk. Meggyőződésük, hogy mivel a zsidók ezt használták, amikor Róla beszéltek, számunkra is életbevágóan fontos, hogy mindig precízen ejtsük ki nevét, egészen az örökkévalóságig. Nem szándékozom teljes körű választ adni most erre a felvetésre, mert mellékvágány tanulmányunk témájához képest. Ha azonban megértjük, miért is kell használnunk Jézus nevét, ez a fenti kérdést is segíthet kitisztázni.

Vajon a konkrét hangsor a lényeges, vagy Jézus Krisztus tekintélye? Továbbá mi az alapja Jézus Krisztus tekintélyének? Mi az oka annak, hogy a mennyben olyan nagy a befolyása, és miért tudhatjuk biztosan, hogy ott teljhatalma van? Vajon az erő forrása azzal a hangsorral van összefüggésben, ahogyan Őt szólítjuk, vagy pedig azzal a hittel, ami személyére irányul? Ezek az igazán lényeges kérdések, amikor „Jézus nevéről” beszélünk. Amikor valaki megérti, mit tett Ő, kicsoda valójában, hol van most, és a Tőle nyert felhatalmazással hívja segítségül Istent, akkor a menny minden megígért áldása megnyílik előtte. És ez nem annak köszönhető, hogy az illető milyen hangokkal vagy akcentussal szól Istenhez, hanem annak, hogy fel- és elismeri azt, Akit Isten küldött.

Erő Jézus nevében

„Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;... És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.” (Jn 16:26,23-24)

Jézus készült elhagyni tanítványait. Eddig minden dologban Őrá hagyatkoztak. Nehezen volt elhordozható számukra a gondolat, hogy mostantól meg lesznek fosztva jelenlététől, megnyugtató közelségétől, és Istennel való kapcsolatuk bizonyosságától, ami személyéhez kötődött. Jézus most egy új utat tárt fel előttük: „Eddig soha nem használtátok a nevemet, amikor Istenhez járultatok. Soha nem éltetek tekintélyemmel, amely alapot adhatna imáitok meghallgatására. Most viszont buzdítalak benneteket, hogy használjátok a nevem – kéréseitek meghallgatását alapozzátok az én tekintélyemre –, és mondjátok Istennek, hogy MIATTAM számítotok a meghallgatásra! Ne saját engedelmességetekre, nemes származásotokra, vagy az Isten szolgálatában való hűségetekre hivatkozzatok, hanem Énrám! Kérjétek, hogy Miattam adja meg nektek kéréseiteket, mert ti hisztek Bennem, és elfogadjátok, hogy egyedül Rám való tekintettel lehettek méltók Isten előtt! Ha így kértek, akkor – mondom nektek – akármit kértek, meglesz, mert Ő megadja nektek!”

„Rajta, tegyetek próbát!” – mondja Jézus – „Eddig soha semmit nem kértetek a nevemben, de most – tessék, kérjetek az én nevemben! Kérjetek és MEGKAPJÁTOK, hogy örömötök beteljen!”

Mily rendkívüli és csodálatos ígéret!!! Vajon Jézus tényleg azt várja tőlünk, hogy szó szerint elfogadjuk és alkalmazzuk ezt az ígéretet?! Csak gondolj bele, mit mond itt Jézus, és ne feledd: Ő soha nem túloz, és nem hazudik! Pontosan azt próbálta a tanítványok szívére helyezni, hogy van egy mód, ami által imáik garantáltan meghallgatásra találnak. Ez a mód az Ő nevének használata – olyasvalami, amivel ezelőtt soha nem éltek. El tudom képzelni, hogy amikor legközelebb imádkoztak a tanítványok, Jézus szavaira emlékezve ezt mondogatták: „Jézus nevében, Atyám... Jézus nevében kérem!” Reményüket Őbelé vetették, várakozásuk alapja Krisztus Menny és Föld feletti hatalma volt. Annak tudata, hogy kicsoda Ő, és mit tett Isten Általa, reménységgel és várakozással töltötte el őket. Tudták, hogy ha az Ő nevében kérnek, bizonyosan meghallgatásra találnak. Ő maga mondta, hogy így lesz, és mivel minden hatalom övé mennyen és földön, nem kérdés, hogy tényleg úgy van.

Ez a Jézus nevében rejlő hatalom ma is éppúgy rendelkezésünkre áll. Ő tegnap és ma és örökké ugyanaz, az Ő irántunk való szeretete, és kéréseink meghallgatására való készsége ma is éppoly bizonyos, mint hajdanán. Ő most is Isten jobbján ül, ahol minden hatalommal rendelkezik, minket képvisel a trón előtt, és ma is ugyanolyan hűségesen megtartja ígéretét:

„És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” (Jn 14:13)

Mily nagy kiváltságokat nyertünk Jézus nevének használata által! Itt teljhatalomról van szó, hiszen Isten ereje az, amihez hozzáférést kapunk, és ami munkál általunk, illetve érdekünkben, mert gyermekeiként Jézus nevében járulunk Istenhez. Krisztusra tekintünk, mint Isten előtti tekintélyünk KIZÁRÓLAGOS forrására; Ő számunkra az egyetlen alkalmassági követelmény, hogy Isten elé járulhassunk, és előterjeszthessük igényünket bármely mennyei vagy földi áldásra. Ez a titka annak a nagy erőnek, ami végigkísérte az apostoli korszakot, és ami a történelem minden igazi ébredésénél megnyilvánult: ti. hogy egyedül Jézus és a Tőle való függőség került a figyelem középpontjába. Az emberi természet – érdemeivel és képességeivel együtt – feledésbe merült. Mindig rendkívüli eredményekkel járt, amikor keresztények csak és kizárólag Jézusra hivatkozva járultak Isten elé. Ígérete teljes mértékben beteljesedett.

Jézus tekintélye

„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28:18)
„Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.” (1Kor 15:27)
„Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;” (Fil 2:9)

Soha ne tévesszük szem elől ezt az alapvető igazságot: Jézus maga Isten Izraelének Megváltója! Isten ereje az Ő kezében van, és minden az Ő lábai alá vettetett. Amikor Jézus nevében járulunk Isten elé, ezt azon az alapon tesszük, hogy a mi testvérünk – aki a mi testünkből és vérünkből való – ül a világegyetem trónján. Az Ő nevében járulunk Isten elé, ami azt jelenti, hogy igényt tartunk mindarra, amivel Jézus rendelkezik. Mindarra, amire Neki joga és hatalma van, mi is igényt formálunk. Isten segítsen minket, hogy felfogjuk, mit kaptunk, és hogy megértsük, mit jelent Jézus nevében járulni Isten elé!

Jézus tekintélye bennünk

„Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” (Mk 16:17-18)

Mily rendkívüli ígéretek – melyek teljesednek is – azok életében, akik hisznek! Még szembetűnőbb azonban e csodák feltétele: mindezeket „az én nevemben” tették! Jézus neve volt az alapja és oka annak, hogy az apostolok munkáját ilyen természetfeletti erő kísérte.

„Visszatére pedig a hetven tanítvány örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!” (Lk 10:17)
„Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj! ... És az ő nevében való hit által erősítette meg az ő neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely ő általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.” (Csel 3:6,16)

Mindezekből azt érthetjük meg, hogy amikor Jézus nevét használjuk, Neki kötelessége tiszteletben tartani mindazt, amit neve által várunk: mindazt, amit Ő – illetve Általa Isten – ígért.

Az erő forrása

Láttuk, hogy Jézus neve valójában az Ő jellemét és tekintélyét jelenti, és mi a Tőle való teljes függésben járulhatunk Isten elé. Arra kell támaszkodnunk, amit Ő tett, amilyen az Ő személye, amilyen pozícióba Ő emeltetett. Van azonban Jézus nevének még egy kulcsfontosságú vonatkozása: Jézus minden hatalma, tekintélye és egész jelleme egyetlen ajándékcsomagban Isten gyermekeinek adatott. Avagy nem Jézus Maga az ajándék? Vajon az erő, a hatalom és a jellem nem mind Őbenne rejlik? Ez az igazság – Jézus alábbi kijelentése mégis figyelemreméltó:

„Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.” (Jn 14:15-18)

Miről beszél itt Jézus? Mikor a tanítványok megértették, hogy Mesterük menni készül, erőt vett rajtuk az aggodalom és a kétség. Az Úr mindent megtett, hogy megerősítse őket ígéretével: „Más Vigasztalót küldök nektek – sőt, valójában én magam jövök el hozzátok!” Ettől fogva a tanítványok nem tudtak erőt meríteni Jézus testi, látható jelenlétéből. Korábban mindig odamehettek Hozzá, elmondhatták Neki küzdelmeiket, próbáikat, Elé tárhatták szükségleteiket, Ő pedig állandóan rendelkezésükre állt, és segítségükre volt. Most azonban eltávozik tőlük, és úgy tűnt, a tanítványok elhagyatott árvákként magukra maradnak. De Jézus biztosította őket: „Jelenlétem mindig veletek lesz. Én leszek veletek, szó szerint – bár nem testileg –, mégis oly bizonyosan és valóságosan, mintha fizikai valómban látnátok engem.” Jézus hatalma és jelleme tehát velük, sőt, BENNÜK lesz! Ő pontosan ezt ígérte számukra: a Vigasztaló BENNÜK lesz.

Ezen az alapon nem meglepő, hogy Jézus nevével (tekintélyével) élhettek, hiszen maga Jézus volt bennük, és munkálkodott rajtuk keresztül. Nevének használata részükről csupán a tények elfogadása, és hitük kifejezése volt, miszerint az Úr bennük lakik.

„Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.” (Jn 14:26)
„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” (Csel 1:8)

Jézus minden tekintélye, hatalma, egész jelleme benne foglaltatik a szent lélekben, ami az Ő népének adatott ajándékul. E csatornán keresztül Jézus – minden vonásával együtt – benne lakozik gyermekeiben. Jézus az életük, Vigasztalójuk, tekintélyük, biztonságuk, erejük. Ezért tesznek mindent az Ő nevében, elismerve, hogy valóban Ő az, aki bennük él, és mindent Őbenne és Őáltala tesznek. A szent lélek tulajdonképpen Jézus neve (Jézus élő tekintélye). Amikor tehát hittel Jézus nevét használjuk, elfordítjuk a zárban azt a kulcsot, ami utat nyit a bennünk jelenlévő szent lélek minden ereje előtt.

Csoport-tekintély

„Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18:20)

Isten mindannyiunkat szeret, és Jézus Krisztusban különleges módon ki tudja fejezni szeretetét gyermekei iránt. Ő nemcsak némelyikünket szereti, hanem mindannyiunkat. Mint gyermekeit szerető édesapa, Ő egyenként ismer és szeret bennünket. De – mivel én is apa vagyok –, tudom, hogy azok a pillanatok jelentik a legnagyobb boldogságot, amikor gyermekeim összegyűlnek és én is közöttük lehetek. Jól emlékszem, hogy édesapám számára is mindig azok voltak az élet legboldogabb percei, amikor az egész család egybegyűlt énekelni. Tíz gyermeke szétszóródott, egymástól távol lakik, de amíg élt, abban lelte legnagyobb örömét, ha egy nagy családi összejövetelen újra találkozhattunk és vele lehettünk.

Mindezek fényében jobban megértem, miért tette Jézus ezt a kijelentést. Amikor testvérei egybegyűlnek az Ő nevében – vagyis azzal a szándékkal, hogy figyelmüket Neki szenteljék – akkor Ő különleges módon lesz velük. Jelenléte és ereje megnyilvánul közöttük. Figyeljük meg, az ígéret nem arra vonatkozik, amikor az övéi akármilyen apropóból egybegyűlnek, hanem amikor az Ő nevében gyűlnek össze!

„Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával,” (1Kor 5:4)

Az Úr ereje velünk van, amikor az Ő nevében gyűlünk egybe. Bárcsak felfognánk és elhinnénk ezt a nagyszerű igazságot! Amikor köré gyűlünk, Rá figyelünk, tudatában vagyunk jelenlétének, akkor nemcsak jelleme, hanem ereje megnyilatkozásait is tapasztalni fogjuk. Amikor az Ő nevében egybegyűlünk, a betegek meggyógyulnak, az ördögök kiűzetnek, mert Ő maga él bennünk és köztünk!

A betegekhez való viszony

„Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.” (Jak 5:14)

Mindnyájan hallottuk már ezt a jakabi igét, mégis szomorú, hogy az ezt követő igét már nem ismerjük annyira, és nem vésődött mélyen szívünkbe:

„És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.” (Jak 5:15)

Elképesztő, de semmilyen „talán” vagy „lehet” nincs ebben az igében! Egyszerű ténymegállapításként közli az igazságot: „És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt.” Jézus mindenkor jelen van népe között, és most is ugyanolyan készséges meggyógyítani bármilyen lelki vagy testi betegségünket, mint hajdanán. Ez bizodalmunk alapja, ezért ma is bátran követhetjük utasításait. Jézus Krisztus tegnap, és ma, és örökké ugyanaz. Amit földi élete során tett, most is ugyanolyan kész újra és újra megtenni mindazokért, akik ugyanúgy Belé vetik bizalmukat, mint a kétezer évvel előttünk élt emberek.

Sajnos, amikor ezt az ígéretet felolvassák Jakab leveléből, hogy utasításait kövessék, általában inkább elkeseredettségből teszik, semmint abbeli meggyőződésükben, hogy az ígéret bizonyosan beteljesedik. Miért van ez? Azt az utasítást kaptuk, hogy a betegeket kenjük meg „az Úrnak nevében”. Itt is azt a létfontosságú igazságot láthatjuk, hogy személyesen Jézusnak kell bennünk és közöttünk lakoznia, és gyakorolnia tulajdon hatalmát. Nekünk semmilyen hatalmunk nincs, mégis, amikor megkenjük a betegeket „az Úrnak nevében”, elismerjük és megragadjuk azt a tényt, hogy az Ő jelenléte közöttük van, és valójában ezért gyógyulnak meg a betegek! Amikor megkenjük a betegeket az Úrnak nevében, ezáltal kifejezzük hitünket mindabban, amit Krisztus jelent számunkra: azaz hogy Krisztus szeretetteljes és kegyelmes lénye mindig megindul nyomorúságainkon, kész elvenni fájdalmunkat és szenvedésünket – akár lelki, akár testi –, és meggyógyítani bennünket.

Egy veszedelmes megközelítés

„Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál. Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala. Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok? És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyőzvén őket, hatalmat vőn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból. Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.” (Csel 19:13-17)

Skéva hét fiának tapasztalata még inkább hangsúlyozza a tényt: a név puszta kimondásában nincs erő. Semmi haszonnal nem jár hit nélkül kimondani a szavakat. Isten kegyelme nélkül ma valószínűleg sokkal több, a fentihez hasonló esettel találkoznánk. De az is lehetséges, hogy mivel korunk kereszténysége annyira tartózkodik a természetfeletti dolgoktól, Sátánnak kevesebb lehetősége nyílik arra, hogy Skéva fiaihoz hasonlóan őket is csúffá tegye. A lényeg: nem a szavakban van az erő, nem a megfelelő hangsor helyes kiejtéssel történő kimondásában. Jézus lényében van az erő, Aki ura a természetnek, ura az ördögöknek, ura a betegségeknek és nyavalyáknak – akkor is az volt, amikor itt járt, és most is ugyanaz az élő Úr, Aki ott lakik igazi gyermekeiben. Az ebben az igazságban való hit, a Benne való bizonyosság, és az Ő bennünk lakozása a kulcs, ami megnyitja erejének csatornáját életünkben, és konkrét élethelyzeteinkben.

Az Ő neve mindenekben

Ha megértjük ezt az igazságot, és igazán felfogjuk, mit jelent számunkra a gyakorlatban, akkor Pál apostol szavai már szinte magától értetődőnek tűnnek, hiszen szívünk önkéntelenül is rááll, hogy minden dologban Jézus nevére hivatkozzon:

„Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.” (Ef 5:20)
„És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.” (Kol 3:17)

Isten áldjon, Jézus nevében!